A Csillag születik döntősét én keltem a Thália Színház öltözőjében. Két interjú között és próba előtt is kihasznál minden percet, hogy alhasson.

Ne haragudjon, hajnalig tartott a Vacsoracsata felvétele, fáradt vagyok. De nagyon élveztem. Életemben nem főztem, most legalább ezt is kipróbáltam.

Látom, nem unatkozik, lendületet vett a karrierje.

A verseny egyik díjaként kaptam egy lemezszerződést. Nagy izgalommal várom a munkát. Lesznek a lemezen olyan dolgok, amiket megszokhattak tőlem, de olyanok is, amiket kifejezetten nekem írtak. Nem akarok komolyzenei albumot, mert a kutya sem értékelné. De ez a műsor bebizonyította, hogy az igényes, klasszikus hangképzéssel és klasszikus módon előadott, ám a szélesebb közönségigényeket is kiszolgáló dalokra van igény Magyarországon.

Tanult Amerikában is.

Oda úgy kerültem, hogy itthon nem sikerült bekerülni a komolyzenei életbe, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a hangommal. Kiküldtem Bostonba egy CD-t, amit otthon, a fürdőszobában énekeltem föl. Nem volt pénzem kíséretre se, mindenfajta zenei aláfestés nélkül énekeltem fel rá három áriát. A CD alapján ösztöndíjat ajánlottak, de volt egy személyes meghallgatás is Németországban. Kistoppoltam, de nemcsak jegyre, szállásra sem futotta. Egy parkban aludtam, másnap énekeltem.
A bostoni repülőjegyet kölcsönökből, baráti és családi segítésből szedtem össze, nagy nehezen. Kint voltak barátok, akik segítettek, volt hova menjek.
Az ösztöndíj csak annyit jelent, hogy nem kell tandíjat fizetni, a megélhetését mindenki maga fedezi. Így többet dolgoztam, mint tanultam., napi8 órában voltam pincér, host, szórólapterjesztő, mosogató, kocsit parkoltam, vagy épp csirkének öltözve álltam egy gyorsétterem előtt.

Miért jött haza egy év után?

Ez tulajdonképpen egy nulladik évfolyam volt, ahol az egész munka alapján döntik el, bejut-e valaki abba a tízbe, aki felvételi nélkül folytathatja a tanulmányait.
Azzal a felkészültséggel, ami nekem akkor már megvolt, a 2. évfolyamra is bejutottam, de rá kellett jönnöm, technikailag nem fejlődtem, és művészileg sem adott eleget. Kint azt láttam, hogy mindenki Európába igyekszik tanulni, és ez nem véletlen.
Itthon énektanárt kerestem és dolgoztam. Voltam recepciós, légi utaskísérő, pénztáros eladó, dolgoztam az éjszakában is pultosként.
És akkor el kellett döntenem, belevágok-e abba, amire egész életemben készültem. Nem lehet 8-tól 5-ig könyvelni, aztán meghallgatásra rohanni – ezek amúgy is délelőtt vannak.

 

Itthon mit tanult?

Tanárképző főiskolát végeztem, történelem szakon. A magyar zeneoktatási rendszerbe én, a férfi szoprán ne fértem bele. Elismerték a tudásomat és a tehetségemet. De akárhova jelentkeztem, korlátoltak vagy csak konzervatívak voltak. Egy Farinelli-áriát ki más énekelhetne, mint egy férfi szoprán? Nálunk nő kapja a szerepet… Ezzel én nem tudok harcolni. Azt gondoltam, ha itt nem kell, amit tudok, elviszem oda, ahol megbecsülnek.
Ehhez azonban egy igazi impresszárió kellett volna, amatőrség, ha az ember maga próbálkozik.
Egy operába is egész portfolióval kell jelentkezni, cédékkel, szerepekkel, kritikákkal, fotókkal. Ez egy ördögi kör, mert amíg nem vagy ismert, nem hívnak meg. Ezért is örülök, hogy döntős lehettem a Csillag születikben, nem gondoltam, hogy idáig eljutok.

 

A szüleivel is a versenynek köszönhetően békült ki.

Voltak nagyon komoly időszakok, nagyon fájó emlékek, amelyek sok kárt okoztak mindhármunknak. A verseny alatt leültünk, és végre kibeszéltük, ami nyomasztotta a lelkünket. Csak most derült ki, hogy az összes fájdalom, amit nekem okoztak, csak azért volt, mert féltettek a művészi pályától. Nem gondolták, hogy ebből meg lehet élni, így nem támogattak, nem jöttek el koncertekre, nem örültek velem. Fájó volt, hogy mennyire nem akarták, és ment a pszichológiai hadviselés. Ez egy sokéves folyamat. El kellett mennem dolgozni, mert tudták, munka mellet

 t nem lehet énekelni. El kellett költöznöm otthonról, mert úgy gondolták, ha albérletet kell fizetnem, nem lesz pénzem énektanárra.
De szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen keményfejűen és állhatatosan mentem előre az utamon, pedig sok bántás, csalódás ért.